indeximage

ALL Festett Malaszt Alkotókör


   

Festett Malaszt Alkotókör - Bemutatkozás

 

Festett Malaszt Alkotókör

Tagok:

- Vendel (Ujvári Gábor) - restaurátor
- Sura (Surányi András) – térinformatikus

Alapítva: 2005.január.18

A TRS2004 megismerése után hamar kiderült, hogy a program sokkal több, mint egyszerű vasútszimulátor. A programmal kapott Trainz Asset Creation Studio, mely tulajdonképpen egy, a Trainz-re kihegyezett Gmax-plugin, új horizontot nyitott meg előttünk. (Érdekes, hogy mindketten - egymástól függetlenül -  2004 karácsonya körül, a téli szünetben éreztünk rá a modellépítés ízére).

A rövid bevezető fázis után gyorsan egymásra leltünk; ez év január óta működünk együtt. A csapat nevét Vendelnek köszönheti. Kapcsolat-tartásunkat megkönnyíti, hogy egymáshoz közel lakunk, így nem jelent gondot a személyes találkozások megszervezése.

Rövid pályafutásunk alatt már több, mint 1500 objektumot készítettünk. Elvünk: mivel a TRS fizikai motorjának (JET) lehetőségei végesek, nekünk kell ahhoz alkalmazkodnunk. Ebből az alábbiak következnek:

  • A készített objektumoknak a lehető legkevesebb poligonból kell állni, a valósághűség megőrzésével
  • Az objektumok elkészítéséhez a lehető legjobb minőségű, saját fotótextúrákat használjuk, egy objektumhoz a lehető legkevesebbet
  • Csak minőséget adunk ki kezünk alól

Az idők során kiderült, hogy Vendel a színek/fények mestere, Sura egy sor jó minőségű fotó készítésében jeleskedik. Az objektumok többségénél nehéz megmondani, kié az adott termék, hiszen egymás fotóit/textúráit megkötés nélkül használjuk. Vendel a vasúti alépítményekben (vágányok, hidak, alul- és felüljárók), kiszolgáló épületekben és a növényzetben alkotott maradandót, Sura a vasúti felvételi és kiszolgáló épületek, a városi és vidéki környezet terén aktív.

Terveink között szerepel pályák építése, és a lehető legtöbb saját objektum létrehozása. Köszönettel tartozunk a H0 TTrainz Csapatnak, hogy vendégül látnak: ez az a weboldal, ahonnan objektumaink egy része letölthetővé válik. A másik, nagyobb rész valószínűleg fizetős objektum lesz, de kiforrott terveink e tekintetben még nincsenek.

Tovább a letöltési oldalra...






Dátum:  2005/12/21
Szekció: H0 TTrainz Team
Az URL ehhez a cikkhez: http://www.trainz.hu/modules/xfsection/article.php?articleid=62