|
Kreatív Trainz Tábor 9
Előző évi táborozásunkhoz hasonlóan, az idén is
egy hetet töltöttünk Kismaroson. Bízva a jó időben, a hét első felére
kerékpártúrákat szerveztünk a Duna-kanyarban és a Börzsönyben. Sajnos a
kerékpártúrára aktív Trainz fan nem látogatott el, pedig örültünk volna, ha
másik hobbinkra is többen rákattannak. Azért így is meg volt a létszám, hétfőn
délutánra a csapat nagy része befutott. A sportemberek java része
mozdonyvezető kollégákból tevődött össze, de régebbi ismerősök is csatlakoztak
hozzánk.

Érkezés után a szálláshelyeket foglaltuk el,
kipakoltuk a rengeteg csomagot, beállítottuk a számítógépeket, ami
természetesen elmaradhatatlan volt. A hét első felére nem terveztünk játékot,
inkább régi vasutas filmeket néztünk és egyéb lazább mozizás volt tervezve. A
hétfői napon bringázni sem voltunk, csupán a Duna partra tekertünk le,
megnézni az aktuális vízállást. Elég nagynak tűnt a víz, az előző hetek heves
esőzései a Duna vízszintjét is megemelték. Első napunk csúcspontját kétség
kívül Steveeeee babgulyásának elfogyasztása jelentette. Kerítettünk egy
hatalmas bográcsot, a csapat egyik fele felkutatott száraz fát, a másik fele a
főzésben segédkezett, így közös erővel sikerült olyan finom babgulyást
összehozni, ami mindenki tetszését elnyerte. Mindenki repetázott és alig
tudtunk megmenteni egy kis részt belőle a később érkezőknek. Sajnos az esőt
nem úsztuk meg, mint később is láttuk, a napi egy eső a tekerés után
(szerencsére) mindig beköszönt.

Kedden kezdődtek a tényleges túrák. Első utunk a
tavaly is bejárt Királyrét-Kóspallag-Márianosztra-Szob útvonalon vezetett.
Kicsit borongós időben indultunk, nem volt meleg, de szélcsend volt legalább.
Később a nap is kisütött. Nagymaroson a révnél megálltunk ebédelni, nagyon jó
kis kajákat sikerült választanunk az étteremben. A Duna parton ülve és 40
km-rel a hátunk mögött igen jól esett a kiadós ebéd. Közben megcsodáltuk a
Fellegvárat, a Dunán elhúzó nagy hajókat. Mikor tovább mentünk, kis kerülőre
kényszerültünk, mert a Duna elöntötte a kerékpárutat. Persze Steveeeee-t ez
nem zavarta, átváltott vizibiciklire és tengelyig érő vízben keresztülgázolt a
folyón. Sajnos képet nem tudtunk készíteni róla, de nem fogjuk elfelejteni a
látványt...

Szerdán Nagymaros felé vettük az irányt. A Duna
egy nap alatt annyit apadt, hogy éppen el tudtunk kerekezni a bicikliúton
Nagymarosig. A réven átkeltünk Visegrádra, majd feltekertünk a Fellegvárhoz.
Félúton kis esőt kaptunk, de nem volt veszélyes. Csupán pár percig esett,
inkább kis frissítő eső volt, mint kellemetlen ázás... A hegytetőről aztán
szédítő tempóban zúgtunk lefelé az első hajtű kanyarig, ahol is egy defekt
rövid pihenőre kényszerített minket. Persze a jól felszerelt szervízcsapatnak
nem jelentett kihívást a lyukas belső, foltozás után ismét nekilendültünk.
Egészen a hegy lábáig gurultunk őrült tempóban, ahol egy szerencsés
koccanással be is fejeztük a lejtmenetet. Még videó is készült a kis
incidensről, úgyhogy senki nem maradt le a lényegről. Utunk további részén
szép helyeken kerekeztünk, a váci réven jutottunk vissza a bal partra. Itt
kettévált a csapat, mert a haza indulók Kismaros felé vették az irányt, a
maradni szándékozók pedig szétnéztek Vácon.

Csütörtökre a bringás kollégák már mind
hazautaztak, így kevesen maradtunk a táborban. Ezen a napon pihentünk, csupán
kicsit bicikliztünk, és Steveeeee és Steve kenutúráját bonyolítottuk le.
Steveeeee hozott egy kenut, így Letkéstől Nagymarosig a két István lecsorgott
a folyón. Letkésnél az áradó Ipoly nem volt valami bizalomgerjesztő látvány,
de szerencsére minden gond nélkül sikerül a csónakázás. Amikor hazajöttünk
vasárnap, az Ipoly már kb. 3 méterrel fentebb volt, éppen a híd alját mosta...
Félelmetes látvány volt.

És elérkezett a pénteki nap. Ismét többen
lettünk, ahogy egymás után érkeztek a Trainz fan-ok. Sajnos volt aki a
bejelentkezés ellenére nem tudott eljönni, ők csak bánhatják, hogy nem voltak
velünk. Pénteken nagyon szép idő volt, a lehetőséget kihasználva elmentünk
fotózni, amíg a táborlakók nem érkeztek meg. Steve-vel a nógrádi várnál
lőttünk el pár képet. Mire visszaértünk, szinte mindenki megérkezett. Tovább
bővítettük a számítógépparkot, és végre előkerült a Trainz is. Most nem volt
nagy modellbemutató részünkről, csupán a gabonaszállító kocsi került
bemutatásra, amely hamarosan elérhető lesz az oldalunkon. Ellenben Kriszék
nagyon dolgoztak a bemutatójukon, amelyet szombaton tartottak meg. A
betervezett szalonnasütést sajnos nem tudtuk megtartani, mert az esti, kora
esti órákban érkező menetrendszerinti eső annyira eláztatta a tüzifát, hogy
képtelenség lett volna tüzet rakni. Így szombaton este egy közös pizzázásra
átruccantunk az újonnan nyílt szemközti étterembe. Még a szombati kései ebéd
elfogyasztása során akkora eső kapta el a térséget, hogy a kisvonat töltését
is elmosta Királyrétnél. Szombaton Nortsen és kis családja is meglátogatott
minket, aminek nagyon örültünk. Kár, hogy csak rövid időre néztek be, de így
is jót beszélgettünk...
Szombaton két nagyobb programunk volt. A fontos,
lényeges program Kriszék bemutatója volt. Hát eléggé lenyűgöző fejlesztéssel
rukkolnak ki a srácok, nem győztük tátani a szánkat. Ilyen komplex
felsővezetéki rendszert, amit láthattunk, még nem gyártott senki Trainz alá.
Nagyon ütős csomag lesz, a felsővezeték telepítés minden kis apró örömét
élvezhetjük majd a használata során. A profik és az amatőrök is meg fogják
találni a csomagban a nekik szimpatikus dolgokat, bár érzésem szerint inkább a
haladó felhasználók fogják megnyalni a tíz újukat a felsővezeték rendszer
láttán. Gyakorlatilag minden felsővezetékes cuccot meg fogunk kapni több
festési variációban. Külön kulcsszavas keresés lesz beépítve a modellekbe, a
könnyebb elérés végett. Személy szerint nagyon várom a rendszer megjelenését,
mert egy igazi, profi felsővezetékes rendszer kiépítését fogja lehetővé tenni.
Kihasználva a szombati jó időt, délután
felköltöztünk a felső teraszra és megterítettünk egy másik élvezetes játék
számára... Ez a játék nem más, mint a Railroad Tycoon táblás verziója.
Sikerült rábeszélni a társaságot, hogy próbálják ki a játékot. Mivel a
szabályok kicsit bonyolultnak tűntek első hallásra, ezért csak egy
próbajátékot játszottunk. Az igazán izgalmas meccsek a szabályok megismerése
után vívhatóak meg. Azonban így is jól szórakoztunk. Az eredményektől
függetlenül mindenkinek tetszett a játék. A társasjátékok nagy előnye itt
mutatkozik meg, az izgalmas játékmenet és a még jobb baráti társaság
összekovácsolása szinte biztosítva van. A társasjátékról egy másik cikk
keretén belül részletesen lehet majd olvasni.
Mire végeztünk a játékkal, az időjárás ismét nem
hazudtolta meg magát, menetrend szerint megérkezett az eső. Ez egy kivételesen
nagy felhőszakadás volt, mint már fentebb is említettem. Mi átvonultunk egy
szerény uzsonnára a szemközti étterembe. Sokat nem kajáltunk, mert az esti
pizzzának még helyet kellett biztosítani.
Ez a tábor most nem a szakadatlan játékról,
modellezésről szólt, hanem inkább a baráti kapcsolatok ápolásáról, a
kikapcsolódásról. Jó hangulatban, sokat beszélgettünk, fotóztunk, kajáztunk,
élveztük a szabadság nyújtotta örömöket. Néha nem árt elszakadni a
hétköznapoktól, ilyen alkalmakkal ne azt csináljuk, mint amit máskor is
szoktunk. Erről szólt a mostani KTT. Köszönjük a résztvevőknek, hogy
megtiszteltek bennünket a jelenlétükkel, köszönjük a lányoknak a finom
kajákat, a mosogatást és hogy odafigyeltek ránk. Remélem, hogy jövőre ismét
találkozni fogunk.
H0 TTrainz Csapat
Kismaros 2010. május 24 - május 30.

|